Ki is vagyok én valójában
Egy testépítő zongorista vallomása.
Pataki Zsolt
Az én történetem
Pataki Zsolt vagyok, Magyarországon születtem, jelenleg Németországban élek. A zene 10 éves koromban vált először életem részévé, majd 11 évesen kezdtem el zongorát tanulni a Plank László Zeneiskolában. Kezdetben a szintetizátorok világa ragadott magával, később ismerkedtem meg a szóló zongora és bárzongora műfajjal.
12 évesen már közönség előtt szerepelhettem az iskolai vizsgákon, két évvel később pedig Németországban léptem fel egy szabadtéri fesztiválon az iskola zenekarával. 17 éves koromban kezdtem el saját dalokat és zenéket írni. Kezdetben csak magamnak, majd csatlakoztam egy helyi zenekarhoz (Free Dance), ahol a zenék nagy részét én szereztem.
A zenekarral sikeres négy évet tudhattunk magunk mögött. Albumunk 2001-ben jelent meg, és számos koncertet adtunk nemcsak Magyarországon, hanem Romániában, Szlovákiában és Szlovéniában is. Felléptünk televízióban, adtunk rádióinterjúkat, és eközben péntekenként szólóban is játszottam egy étteremben.
21 éves koromra már más előadóknak – köztük ismert művészeknek – is írtam zenét és dalszövegeket. Mégis úgy éreztem, zeneileg még keresem az utam. Egyre jobban kezdett érdekelni a barzongora műfaja, és autodidakta módon képeztem magam ezen a területen. Néhány hónapon belül a székesfehérvári Vörösmarty Színház elegáns kávézójának állandó zongoristája lettem, ahol heti 3-4 alkalommal léptem fel élőben.
2013-ban Ausztriába költöztem, ahol ideiglenesen háttérbe szorult a zene. Ez a szünet 2017-ig tartott, amikor rátaláltam a „Piano Haven” és „Whisperings” online koncertvideókra, melyekben neves new age zongoristák játszották saját műveiket, személyes történetekkel kísérve. Ez az atmoszféra mélyen megérintett, és újra inspirációt adott.
2017-ben írtam meg első önálló zongoradarabomat, amely meglepően pozitív fogadtatásban részesült. Ekkor éreztem először, hogy valóban megtaláltam a saját zenei világomat: csak én és a zongora. A dallamok által képes voltam átadni a bennem zajló érzéseket és történeteket.
Zongoraműveim többsége az életem különböző időszakait meséli el. Azóta több saját darabot komponáltam, amelyek egyre szélesebb nemzetközi közönséghez jutottak el. 2018-ban Németországba, Rügen szigetére költöztem, ahol a természeti környezet újabb inspirációt adott a zeneszerzéshez.
2024. március 21-én jelent meg első szóló zongoraalbumom*, amely 14 saját kompozíciót tartalmaz. Azóta további egy teljes albumom és hat kislemezem jelent meg, amelyek elérhetők a legnépszerűbb streaming platformokon világszerte.
Pataki Zsolt
Hogy hogyan csinálom?
Többször kérdezték már tőlem, hogy hogyan vagyok képes ilyen zongoradarabokat komponálni? Ráadásul nem a klasszikus hagyományos módszerrel, amikor a dallamokat hangjegyek formájában papírra vetik és ezáltal rögzül egy adott kompozíció. Amikor Én komponálok, akkor a kész zongoraműveim kizárólag a fejemben kerülnek rögzítésre (elmentésre).
Eddig kb. 50 darab. Semilyen vázlat vagy kotta nem készül róluk. És itt visszakanyarodva az eredeti kérdésre, hogy ezt hogyan csinálom? Az őszinte válaszom az, hogy fogalmam sincs. De ha a választ jobban ki akarom fejteni, van erről egy bizonyos elmélkedésem, amit szeretnék veletek megosztani.
Persze szinte minden egyes művem valamelyik életszakaszomhoz és valamilyen érzelmi állapotomhoz kötődik. Tehát mondhatnám, hogy ezekből merítem az ihletet. Ami részben igaz is lehet(ne), de mégis úgy gondolom és érzem, hogy valójában nem én komponálom ezeket a zongoradarabokat. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy komponálás közben ezek a különleges, egyedi dallamok nem tőlem jönnek. Tudom, hogy ezen a ponton már kezd spirituális lenni az elméletem.
De lehetséges, hogy ilyenkor megnyílik valamiféle „közvetítő” csatorna vagy energia, ami rajtam keresztül közvetíti a dallamokat, az ujjaim és az agyam csak egyfajta lejátszó és rögzítő eszköz. Ez azért is érdekes és elgondolkodtató, mert sosem tanultam zeneszerzést és sosem jártam zongoratanárnál és, amikor például visszagondolok egy adott művemre, amit fél vagy egy évvel ezelőtt komponáltam, akkor nem tudom megmondani hogyan csináltam.
Nem tudnám pontosan felidézni, hogy akkor ott azokban a pillanatokban mi is zajlott le bennem és végül hogy született meg a komplett zenemű. Mert, amikor zenét szerzek, akkor egy más fajta állapotban vagyok. Úgy nem működik, hogy eldöntöm, hogy én most leülök a zongorához és komponálok egy darabot.
Van olyan, hogy fél évig egyáltalán nincs ihlet és nem születik új darab. Kell hozzá az a megmagyarázhatatlan, plussz energia, csatorna vagy nem is tudom minek nevezzem, ami csak néha adatik meg, de amikor megtörténik az csodákra képes.
Persze az is lehetséges, hogy nem így van. Mint mondtam, ez csak az én elmélkedésem. Talán az egész csak az agy játéka. Pusztán érzelmek, kémia és biológia? Bár én ez utóbbit nehezebben hiszem el. Tehát a lényeg, hogy magam sem tudom, hogyan működik, csak megtörténik…
